Kipróbálva: Budapest – Szentendre kerékpárút

Új kerékpárutat adtak át ősszel Budapest és Szentendre között: a nemzetközi EuroVelo 6-os úthálózat főváros és Szentendre közigazgatási határa közti rész újult meg. Beszámoló és tapasztalatok következnek az útról.

Az elkészült kerékpárút méltó pótlása az eddigi part menti állapotoknak, ugyanis aki féltette a kerékpárját az útviszonyoktól, az jobban tette, ha a 11-es főutat követő kerékpárúton érte el Szentendrét. Áldatlan állapotok voltak ugyanis sokáig az ártéri erdőt átszelő nyomvonalon, amelyet nedvesebb időben illett messziről elkerülni.

A Budapest – Szentendre kerékpárút bringás tapasztalatai

Az új útról az első benyomás, hogy – magyar viszonylatokhoz mérten – rendkívül széles. Mielőtt azonban útra kelünk nem árt tudni, hogy a fejlesztés a főváros közigazgatási határát elhagyva készült el, addig Budapesten a nemzetközi útvonal ide-oda vezetgetett nyomvonalán próbálunk kikeveredni a városból. Én például a Rómaifürdőnél elkeveredtem a parttól, ugyanis a tábla elnavigált a „szárazföld irányába”, lehet a 11-es főút mentén kötöttem volna ki, ha nem fordulok a part irányába vissza. Persze lehet, én voltam figyelmetlen, de a táblázás nem egyértelmű. Természetesen az is jó taktika, hogy a part mentén próbálunk maradni, néhány szakaszon azonban jelentős gyalogosforgalommal kell számolni.  A szintén megújult Pünkösdfürdői gátat elhagyva azonban búcsút inthetünk a fővárosnak és egyre inkább élvezhetjük a természet nyugalmát és csendjét.

pünkösdfürdői védőgát
A fővárosi szakasz legjobb minőségű része – a pünkösdfürdői védőgát

Az út először a Budakalászhoz tartozó Duna sétányon vezet végig, itt elhelyeztek egy kerékpáros pihenőt esőbeállóval, tájékoztató, valamint interaktív táblával is.

budakalász felé
Az új szakasz első méterei – irány a budakalászi partszakasz
budakalász pihenő
Luxus kerékpáros pihenőhely – 3 is van a rövid szakaszon

A Megyeri híd elhagyása után pedig a piciny Lupa sziget üdülőit csodáltam meg a gyönyörű novemberi napfényben.

lupa sziget
Hangulatos a túloldal is – Lupa sziget üdülői

Az üdülőterület után következett az út egyik legszebb szakasza: a fák között, közvetlenül a Duna mellett suhantam. Az út itt térkő burkolást kapott, de abszolút jó minőségű volt – a kötelező sárga csíkkal természetesen. Az évszaknak megfelelően sok falevél borította az utat, amely csúszóssága miatt óvatosságra intett. Remélhetőleg rendszeresen takarítják majd a szakaszt.

novemberi ősz az ártéri erdőben
Novemberi ősz az ártéri erdőben

A Dunától kicsit eltávolodva a Lupa-tó következett, ahol szintén egy kerékpáros pihenőt alakítottak ki – az előzőhöz hasonló felszereltséggel.

lupa tó
Lupa-tó

A Lupa-tavat magam mögött hagyva még egy szép, új építésű szakasz következett, majd Szentendre előtt visszakaptuk a régi kerékpárutat, egyedül a Dera-patak felett átívelő híd volt még újdonság (itt is kialakítottak egy pihenőt).

szentendre felé
Festői háttérrel Szentendre irányába
dera patak hídja
Dera-patak hídja Szentendrére beérve

A híd után már gyorsan el lehetett érni a belvárost, ahol a Duna korzón fejeztem be a kerékpárút bejárását.

szentendre
A szentendrei korzón megérdemlünk egy italt – ha nincs világjárvány

Vélemény az új szakaszról

Összefoglalva felsorolnám ami tetszett a Budapest – Szentendre kerékpárút megújulásában és azt is, ami szerintem elgondolkodtató.

Ami tetszett:

  • A nemzetközi kerékpárút végre olyan szélességet és útburkolatot kapott, amely alkalmas az áthaladó nagy kerékpáros forgalom kezelésére.
  • Az útépítményt szegéllyel és egyéb hasznos “tartozékokkal” (pl. árkok, vízelvezetés) is ellátták.
  • A természetvédelmi területen is jól megoldották – minőségi térkővel – az átvezetést.

Ami elgondolkodtató:

  • 5,61 km kerékpárút épült meg 850 millió forintból, és amiből a két város közötti teljes szakaszt nem sikerült megújítani.
  • 3 egymáshoz közeli, kerékpáros pihenő épült, amely még a kevésbé harcedzett bringásoknak is sűrű, feleslegesnek tűnik, főleg, hogy több pihenési lehetőség is adott a környéken.
  • Valószínűleg az előírások miatt kell a kerékpárútra időnként felfesteni a sárga „kerékpár piktogramot”, de ez a piktogram annyira vastagon van festve, hogy rontja a haladási élményt, ha ráhajtunk (főleg országútival).

Célszerű lesz továbbá rendezni a nemzetközi útvonal fővárosi szakaszát is, amelyre ígéret van, de a megvalósítására egyelőre nincs konkrét határidő kitűzve.

0 Shares

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük